|
|
hangzik. Na
persze a kettőnek semmi köze egymáshoz, hiszen a Román nyelvben e
szavak igencsak
elütnek egymástól.
Mindegy, Vlad
annak idején a Vlah tarto-
mány felett
uralkodott, a terület, amely Erdélytől délre terül el, de mégis
Erdély
húzza a rövidet, azzal
kapcso- latban, ami
a legendát
illeti, hiszen Vlad Erdélyben
született.
Annak idején, 1431-
ben Vlad apja letérdelt
a luxemburgi Sigismund
király előtt (terület és
név
mind ahoz fűződik,
ahonnan az erdélyi szász
nemzedék többsége származik),
amely azt
az ördögi rend alatt
lovaggá avatta és a
Vlah tartomány hercegévé
tette.
Az ördögi név saját
nevéhez a Dracul-
hoz fűződik, amely kis
szerencsével is, de
««
vissza
- 3 -
|
Románul tényleg ördögöt
jelent. Habár
idővel az ifjú Vlad
már a Vlad Dracul
néven volt ismerve, amely különben
az
ördög fiát is jelenti.
Drakula legendájával más
jelentős irodal- mi személyiségek is foglalkoztak.Dante,
például, az Inferno regényt
jelenítette meg annak idején. Ugyanakkor Goethe hagyta
az Ördögöt, Mephistopheles
személyében,
hogy főszerepet játsszon a
Faust tragédiá-
ja című műalkotásában.
Még Jules Verne is, mikor
nem volt any-
nyira elfoglalt, egy kis novellájában
meg-
emlékezett az erdélyi kastélyról:
"Csak
Erdélyben, a tartomány,
amely mindenféle színjátéknak és
szellemi jeleneteknek, amelyek a
korai időkbeli babonákból és kü-
lönféle hitekből fennmaradva még
mindig élnek napjainkban... "
lapozz
»»
- 4 -
|