szer Maros - mért vagy mindig szomo-

rú? 

  Melléje sompolyodott Olt is, kérdezte 

ő is: Beszélj édesanyám, hátha meg-

tudnánk vigasztalni?! 

  Mondotta Tarkő: 

  Két nagy bánat nehezedik az én szí-

vemre. Az egyiket ti okozzátok, mert 

mindig vetélkedtek. A másik nagy bá-

natot a mi királyunk okozza, aki szám-

kivetette a ti édesapátokat. Ezért va-

gyok talping gyászban, viselem is a 

gyászt halálom napjáig. 

  Hol van édesapánk? - kérdezték a lá-

nyok. 

  Amarra messze-messze, keleten, ahol 

a nap kél, a Fekete tenger az ő birodal-

ma. Soha, de sohasem jöhet vissza on-

nét, s nekem sem szabad odamennem! 

  Hát minekünk? 

««   vissza  

                        - 3 -

Hiszen, ha egyetértenétek, eljuthatná-

tok hozzá. Folyóvizzé változtatnálak, 

s összetett erővel áttörhetnétek sziklá-

kon-hegyeken, vad rengetegeken. Sza-

vamat, ha meghallgatnátok, mehetné-

tek szép lankás tartományokon is, itt-

ott, ha állaná utatokat egy-egy szikla, 

erdő, de azokon ti könnyúszerrel tör-

hetnétek át. Akarjátok, hogy folyóviz-

zé változtassalak? 

  Akarjuk, akarjuk! - mondták lelkes 

szóval a leányok. 

  Hát várjatok egy keveset, hadd ve-

gyem elé aranyvesszőmet. 

  De míg Tarkő a vesszőért a másik szo-

bába ment, Oltnak hírtelen eszébe jutott 

valami.

  Igaz, kinek a nevével utazunk? 

  Kiével? Hát az enyámmel! Én vagyok 

az idősebb - mondotta Maros.

                                             lapozz  »»

                          - 4 -