felé. Aki kaszált cöveket vert a földbe, 

rátette a kalapját, aki aratott, hamar ösz-

szekötötte az utolsó kévét, felállította bele-

ütötte a sarlóját és rátette a kalapját. Asz-

szonyok, gyermekek beszaladtak a faluba, 

hordották ki, ami edény volt a háznál, s 

azokat mind elrejtették a fúben, a tarlóban. 

  A tatárok Szárhegytől nem messze, a Fe-

kete nevű réten táboroztak, aztán egyszer-

re csak fölkerekedtek, s mint valami nagy 

fekete felleg gomolyogtak elébb-elébb 

Gyergyó felé. Szaladtak is előlük minden-

hol a szárhegyi székelyek, meg sem állot-

tak Gyergyóig, ott az emberek már mind 

összeverődtek, a gyergyóiak, a szárhegyi-

ek a kápolna előtt. A férfiaknak fegyver 

volt a kezükben, az asszonyok és gyerme-

kek letérdeltek és imádkoztak. S ím, egy-

szerre csak vágtat egy asszony a kápolna 

felé fekete lovon, nézik ki lehet az. Hát 

««   vissza  

                        - 3 -

uramteremtőm, Bákainé, a táltos asszony, 

az vágtat feléjük fekete lován, s kiáltja 

messziről: 

  Ne féljetek, győztetek! 

  Aztán hírtelen megfordult, s elvágtatott, 

eltünt mintha a föld nyelte volna el. 

  Jönnek a tatárok, nagy üvöltéssel, rikol-

tozással, de amint a gyergyói határba ér- 

nek, meghökkenve állnak meg. Látják a 

kaszálóréteken s a búzaföldeken a temén-

telen sok kalapot, azt hitték, hogy mind 

egy ember áll ott. Nem tudták előre men-

jenek, hátra-e, s mikor ezt a székelyek 

észrevették, hírtelen a tatárok közé vág-

tak, s hullott a tatár mint kasza nyomán a 

fűszál. Futott, aki futhatott, de nem is igen 

futhattak, mert embernek, lónak megakadt 

a lába a fű közé, tarló közé dugdosott e-

dényekben, még hírmondónak is alig a-

kadt belőlük, úgy lekaszabolták őket. 

                                             lapozz  »»

                          - 4 -